XI. Médiakonferencia- A média hatása a gyermekekre és fiatalokra

XI. Médiakonferencia- A média hatása a gyermekekre és fiatalokra
2021.09.28.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 27-28-án tizenegyedik alkalommal rendezte meg „A média hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját.

A két nap alatt az oktatás, a média, a tudomány, az ipar, a kormányzat és a civil szféra területéről meghívott 30 szakember tartott előadásokat különböző témákban. Két kerekasztal-beszélgetésre és két workshopra is sor került: CyberCrime-egyezmény 2001, kiberbiztonság, online függőség, influenszerek és celebek a közösségimédia-felületeken, online oktatás vs. tantermi oktatás, cenzúra és szólásszabadság a világhálón.

Edvi Pétera Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke megnyitójában elmondta, hogy a szervezet 1997 óta kíséri figyelemmel és végez kutatásokat a gyermekek és családok médiahasználati szokásairól. A Gyermekmentő Szolgálat felelősségének érzi, hogy felhívja a gyerekek, szülők, és mindazok figyelmét, akik gyerekekkel foglalkoznak, hogy jó és hasznos dolog az internet, de ugyanúgy be kell tartani a szabályait, mint a közlekedési szabályokat, különben veszélyessé válik a felhasználók, közülük is elsősorban a gyerekek számára. Kihangsúlyozta, hogy úgy az online tanulásnál, mint a közösségi oldalak használatánál, nagyon fontos a szülő és a gyerek kapcsolata. Ne hagyjuk egyedül a gyerekeinket a számítógéppel, és naponta egy-két órát töltsünk együtt velük, tanulva, szórakozva.  

Megtiszteltetés volt a digitális gyermekvédelem legfrissebb eredményeiről beszámolnom. 

A konferenciát online lehetett követni az NGYSZ és a Safer Internet Program honlapján és Facebook-oldalain.

https://www.youtube.com/watch?v=iznpSAcQZAQ

 

 

Vissza
© 2022 harmonikusneveles.hu – Minden jog fenntartva