Amikor a csodák kora találkozik az iskolával

Van egy különös időszak a gyermek életében, amikor még szinte mindenben ott rejtőzik valami varázslat.

Egy bot lehet kard, egy takaró palota, egy kavics kincs, egy üres doboz pedig akár egy egész világ kapuja. A gyermek játszik, mesét hallgat, rajzol, szerepeket próbál ki, átváltozik, kérdez, képzelődik. Közben pedig észrevétlenül tanulja önmagát és a világot.

Aztán egyszer csak elérkezik az iskola….

És mintha hirtelen megváltozna körülötte minden.

Már nem az a legfontosabb, hogy „én csinálom”, hanem hogy jól csinálom. Nem elég figyelni valamire, egyre hosszabb ideig kell figyelni. Nemcsak hallgatni kell a mesét, hanem emlékezni, felidézni, megérteni. A játék mellé odaül a feladat, a kíváncsiság mellé a teljesítmény, a szabad próbálkozás mellé pedig a szabályok.

De vajon készen áll-e erre minden hatéves gyermek?
És egyáltalán: mit jelent az, hogy egy „gyermek iskolára kész”?

A gyermek első tanulása még játék

A játék a kisgyermek számára nem egyszerű időtöltés. Önmagáért való, örömteli tevékenység, amelyben a gyermek szabadon próbálhat ki dolgokat, gyakorolhat, utánozhat, létrehozhat és átváltoztathat. Öröm lehet maga a cselekvés, az ismétlődés, a ritmus, a „másnak lenni”, de még a véletlen és a kaland is. A szerepjátékban például a gyermek olyan helyzeteket élhet át, amelyekre a valóságban még nincs lehetősége. Lehet orvos, anya, apa, boltos, tanító vagy éppen szuperhős. Közben nemcsak játszik: próbálgatja a társas szerepeket, feldolgozza a saját élményeit, és a játék segítségével feszültségeket is levezethet.

Ezért olyan fontos megértenünk: amikor egy gyermek játszik, nem feltétlenül „nem csinál semmit”. Nagyon is sok minden történik benne.

A mese nem pusztán mese

Ugyanez igaz a mesére is. A gyermekek gyakran azokat a történeteket szeretik igazán, amelyek valamilyen módon róluk szólnak. Lehet, hogy nem ismernek rá azonnal a saját érzéseikre a történetben, mégis valami ismerősre találnak benne. A mese egyszerre képes ismeretet közvetíteni, megmozgatni a képzeletet, szórakoztatni és ellazítani. Segíthet a félelmek csökkentésében, a problémák megoldásában, és lehetőséget ad arra is, hogy a gyermek a számára nehéz érzéseket egy külső történetben lássa viszont.

Talán ezért is olyan különleges a mesék világa. Ott lehet félni úgy, hogy közben biztonságban vagyunk. Lehet elveszni, hogy aztán megtaláljuk a hazafelé vezető utat. Lehet akadályokkal találkozni, segítőkre lelni, hibázni, újrakezdeni és végül megérkezni. A gyermek számára ez nem csupán történet. A mese analógiákat kínál az élethez.

Aztán ott van a rajz

A gyermekrajzot sem érdemes pusztán szép vagy kevésbé szép alkotásként nézni. A firka kezdetben még nem feltétlenül ábrázol valamit. Öröm maga a mozdulat, a nyomhagyás, a cselekvés. Később jelenik meg egyre erősebben az ábrázolási szándék, majd fokozatosan változik az is, ahogyan a gyermek a valóságot megjeleníti.

Milyen érdekes, hogy a gyermekrajz sokszor nem úgy akarja megmutatni a világot, ahogy mi, felnőttek látjuk. Nagyobb lehet benne az, ami fontos. Több helyet kaphat az, ami érzelmileg jelentős. Összefolyhat benne a képzelet és a valóság.
Talán éppen ezért olyan őszinte.

Aztán elérkezik az iskola

Az óvoda és az iskola között azonban valódi változás történik.
Az iskolában a fő tevékenység már a tanulás, nagyobb szerepet kap a teljesítmény, és a sikerek, illetve a kudarcok is erősebben hathatnak a gyermekre. Megváltozik a pedagógus szerepe, megnő a kortársak jelentősége, és az időbeosztásban is új egyensúlyt kell kialakítani a tanulás, a pihenés és a játék között. Ez egy hatalmas váltás.

Nem csoda, ha egyes gyermekek könnyebben, mások nehezebben alkalmazkodnak hozzá.
Talán itt érdemes egy pillanatra megállnunk.

Mert amikor azt mondjuk egy gyermekre, hogy „iskolaérett”, könnyen úgy gondolhatjuk, mintha egyetlen tulajdonságról beszélnénk. Pedig ennél sokkal többről van szó.

Nem érettség, hanem alkalmasság

Az iskolára való alkalmasság több terület együttállását jelenti. Fontosak a testi tényezők, de legalább ilyen fontosak az alkalmazkodási készségek: a helyzetek megértése, a feladattudat, a kitartás, a szabályok elfogadása, az önállóság és az együttműködés képessége.

Emellett fejlődnek azok a kognitív képességek is, amelyek az iskolai tanulás alapját adják: az észlelés, a szándékos emlékezet, a figyelem tartóssága, a gondolkodás, a beszédértés és a kifejezőkészség. Vagyis nem arról van szó, hogy egy gyermek vagy „okos”, vagy nem az. Nem is arról, hogy tud-e már olvasni, írni vagy számolni.

Az iskolára való alkalmasság ennél sokkal összetettebb: képes-e már arra, hogy belépjen egy új rendszerbe, és ott fokozatosan megtanuljon tanulni?

De közben ne felejtsük el, honnan érkezik

Egy hatéves gyermek nem egyik napról a másikra válik kisiskolássá. Ugyanaz a gyermek, aki szeptemberben a padban ül, néhány hónappal korábban még lehet, hogy órákon át épített egy várat, hercegnőt mentett meg, mesét rajzolt, vagy egy kavicsnak adott nevet.

Ez nem valami, amit az iskolába lépéskor le kell vetkőznie. Éppen ellenkezőleg. A játék, a mese, a rajz és a képzelet olyan világ, amelyből a gyermek érkezik az iskolába. Mindezt nem szabad minél gyorsan eltüntetni, hanem igyekezzünk erre építeni az új tanulási helyzeteket.

Mert a gyermeknek nem egyik napról a másikra kell felnőtté válnia. Neki időre van szüksége ahhoz, hogy gyermekből iskolássá váljon.

Az óvoda-iskola átmenet nem csupán intézményváltás. Egy egész élethelyzet változik meg. Új szabályok, új elvárások, új kapcsolatok, új napirend, új szerep. Miközben mi, felnőttek sokszor természetesnek tekintjük ezt a váltást, a gyermek számára hatalmas lépés lehet.

Ezért az iskola első időszakában azonkívül, hogy Mennyit tud már? az is lényeges Hogyan érzi magát ebben az új világban?

Mer kérdezni, hibázni? Képes segítséget kérni? Tud örülni annak, amit már megtanult?

Megmaradt-e benne az a kíváncsiság, amellyel eddig a világot felfedezte?

Mert a tudás átadható. A készségek fejleszthetők. A hibák javíthatók.

De a tanulás örömét sokkal nehezebb visszaadni, ha egyszer elveszítjük

A „csodák kora” nem ér véget az iskola kapujában.

Csak egy új fejezet kezdődik. A gyermek továbbra is ugyanaz a kíváncsi, érző, képzeletgazdag kis ember, aki eddig volt – csak most már egy olyan világba lép, ahol egyre több mindent kell megtanulnia önmagáról, másokról és a világról.

Nekünk pedig felnőttként az a feladatunk, hogy ne sürgessük. Vegyük észre a fejlődést a hibák mögött. A próbálkozást a bizonytalanság mögött. A gyermeket a teljesítmény mögött.

Amikor egy első osztályos gyermek egy rajzban még túl nagyra rajzolja a napot, egy mesében legyőzhetetlen hőssé válik, vagy játék közben teljesen elveszíti az időérzékét, ne azt gondoljuk, hogy ezt igazán kinőhette volna, hiszen már iskolás. Inkább örüljünk, hogy még mindig van benne valami abból a csodából, amiből tanulni is tud.

Ez az, amit az iskolának nem elvennie kellene tőle, hanem megőriznie.