A kamasz már tudja, hogy a közösségi média nem a teljes valóság – mégis erősen hat rá

Serdülőkorban új szintre lép a történet. A kamasz már sokkal jobban érti, hogy a képek szerkesztettek lehetnek, a posztok válogatott pillanatokat mutatnak, az influenszerek élete nem feltétlenül olyan tökéletes, mint amilyennek az elsőre látszik.

Fejben gyakran pontosan tudja mindezt, mégis érzelmileg nagyon erősen hathat rá az, amit a képernyőn lát.

A kamaszkor egyik központi feladata az identitásépítés, az önértékelés alakulása, a kortárs kapcsolatokban elfoglalt hely keresése. Ebben az életkorban különösen érzékeny területté válik a külső megjelenés, a népszerűség, az elfogadottság, a valahová tartozás élménye.

A 7 éves azt hiheti, hogy a magasabb pohárban több a víz.
A kamasz pedig könnyen elhiheti, hogy mások szebbek nála, több barátjuk van, népszerűbbek, magabiztosabbak, még a nyaruk is szebb, sőt valahogy jobban sikerül az élet nekik.

Nem azért, mert naiv, nem azért, mert nem mondtuk el neki, hogy az Insta világ az nem a valóság. Egyszerűen azért, mert a közösségi média érzelmi összehasonlításra késztet.

A kamasz agya már képes bonyolultabban gondolkodni, de az érzelmi önszabályozás, az önértékelés stabilitása és a társas összehasonlítás kezelése még alakulóban van. Ezért hiába tudja fejben, hogy egy kép beállított, szerkesztett vagy válogatott, mégis úgy érezheti mindenki szebb és boldogabb nála.

A közösségi média torz tükör is lehet

Az online tér egyik sajátossága azontúl, hogy megmutatja a világot, egyben válogatja, kiemeli, felerősíti és újrarendezi azt.

A platformok algoritmusai azt hozzánk elénk, ami látványosabb, szélsőségesebb, ami több reakciót vált ki, erősebb érzelmi hatást kelt, és főleg, ami tovább tudja fenntartani a figyelmet.

A kisgyermekek és a kamaszok sokszor ezekkel a szerkesztett és kirakat fotókkal találkoznak online nem pedig a valósággal, az átlagossal, a természetessel.

Évekkel ezelőtt azt mondtuk az internet ablak a világra, napjainkban pedig azt, hogy a közösségi médiának köszönhetően inkább egy gondosan berendezett kirakat. Egy fejlődésben lévő idegrendszer számára pedig ez a kirakat könnyen valóságként kezd működni.

A gyermekeknek a szabályok mellett közös értelmezésre is szükségük van.

A digitális gyermekvédelemről szóló beszélgetések sokszor gyorsan eljutnak a tiltás, a korlátozás, a képernyőidő és a szabályok kérdéséhez. Ezek természetesen mind nagyon fontosak, de önmagukban nem elegendők.

A gyermekeknek arra is szükségük van, hogy értsék, amit látnak, amit átélnek, és azt hogyan hat rájuk az online világ.

Ezért fontos beszélgetni velük, hogy mit láttak, mit éreztek a látottak kapcsán - tudják beazonosítani az érzelmeiket, mutassuk meg, hogy a kép mögött mindig van egy történet, és az online térben sem kell mindent első látásra igaznak, mérvadónak elfogadni.

Mit tehetünk szülőként?

A legfontosabb lépés a tartalmak ellenőrzését követően, hogy kapcsolódjunk a gyermek digitális élményeihez. A mit néztél? Mit láttál?  kérdés pont olyan eredményre fog vezetni, mint a Mi volt az iskolában?

Amikor látjuk, hogy nyitott a kamasz az alábbiakat kérdezhetjük:

• Szerinted ez valódi volt, vagy inkább megrendezett?
• Mit éreztél közben?
• Volt benne olyan, amitől rosszabbul érezted magad?
• Mit gondolsz, mi az, amit nem látunk ebből a képből vagy videóból?
• Szerinted ettől miért lehet valaki népszerű?
• Te szeretnél hasonló lenni? Miért igen, miért nem?

Ezek a kérdések vizsgáztatás helyett gondolkodásra késztetik a gyermeket. Segítenek abban, hogy az online élmény ne maradjon magányos, feldolgozatlan benyomás, hanem váljon egy közös beszélgetéssé.

Fontos az is, hogy időről időre kimondjuk azokat az egyszerű mondatokat, amelyek a valóságérzékelést erősítik:

• Attól, hogy valaki mosolyog a képen, még nem biztos, hogy boldog.
• Attól, hogy valaki sok lájkot kap, még nem biztos, hogy magabiztos.
• Attól, hogy valami szépnek látszik, még nem biztos, hogy igaz is.
• Attól, hogy sokan csinálnak valamit, még nem biztos, hogy az neked is jó.

A digitális tudatosság egyik legfontosabb mondata a „ne hidd el” helyett a „nézz mögé”.

Mit tehetünk pedagógusként és segítő szakemberként?

A pedagógusok és segítő szakemberek kulcsszereplők abban, hogy a gyermekek és a fiatalok megtanulják értelmezni az online világ üzeneteit. Nem ismerünk minden platformot jobban, de segíthetünk összekapcsolni a digitális élményeket az önismeret, a kapcsolatok és a mentális jóllét kérdéseivel.

Az iskolában, a táborokban, a csoportfoglalkozásokon vagy az egyéni beszélgetésekben is érdemes teret adni a hasonló kérdéseknek:

• Mitől tűnik valaki hitelesnek online?
• Mi a különbség a népszerűség és az elfogadottság között?
• Milyen érzés, amikor úgy látjuk, hogy másoknak minden jobban megy?
• Hogyan ismerhetjük fel, ha egy tartalom manipulálni akar minket?
• Mitől lesz egy online kapcsolat valódi kapcsolat, és mikor marad csak felszínes visszajelzés?

A digitális nevelésnek az is része, hogyan tanulhatják meg a gyerekek és a fiatalok érteni önmagukat az online térben. Hogyan hat rájuk a látott tartalom? Mi történik az önértékelésükkel? Mikor érzik azt, hogy kimaradnak valamiből? Mikor kezdenek el összehasonlítani? És hogyan lehet ebből visszatalálni a saját valóságukhoz?

Nem az a cél, hogy eltüntessük a képernyőket a gyermekek életéből

A digitális világ ma már a gyermekek mindennapi valóságának a része. Nem tudjuk, és nem is kell teljesen kizárni az életükből. A feladatunk sokkal inkább az, hogy segítsünk nekik eligazodni benne.

Hogy megtanulják: nem minden igaz, ami látványos; nem minden értékes, ami népszerű; nem minden valós, ami hitelesnek tűnik; és nem mindig ott van több, ahol úgy látszik. 

A gyermekek és a kamaszok még fejlődésben vannak ezért néha félreértelmezik a digitális világot. Gondolkodásuk, önértékelésük, társas érzékenységük és valóságérzékelésük még formálódik. Éppen ezért az online térben látott képek, történetek és reakciók sokkal nagyobb hatással lehetnek rájuk, mint azt elsőre gondolnánk.

Talán ez az egyik legfontosabb üzenet számunkra, felnőttek számára is.

A digitális nevelés egyik legfontosabb feladata, hogy segítsünk a gyermekeknek különbséget tenni a látszat és a valóság között.

Ha ezt megtanulják, nemcsak az online térben lesznek tudatosabbak, hanem az élet számos más helyzetében is, és kritikusabban szemlélik majd a világot.

Mert az online térben is igaz: nem mindig ott van több, ahol úgy látszik.